Tegnap egy világ omlott össze bennem.

Megtudtam, hogy nagybátyám hétfőn karambolozott. Semmi baja, de a részletre vett autójukat összetörte... Hazafelé jöttek a munkatársaival, lerobbantak, a vontatóba átültek a munkatársai, őt vontatták hazafelé. A vontató frontálisan ütközött egy szembejövővel, a nagybátyám egyik munkatársa, aki a vontatóban ült, meghalt. Nagybátyám a kocsijával a vontató alá gyűrődött.

Tudni kell a családjáról, hogy ő, a felesége, a lánya és a 6 éves unokája élnek egy lakásban. Nagynéném, a felesége háztartásbeli évek óta, varrónőként maszekol, a lánya egy szekszárdi nagyüzemi varrodában dolgzik, de nagybátyám keres közülük a legjobban a heteléssel. Az autó részletre van ugye, és a lakás van megterhelve...

Mondok jobbat a tegnapi nappal kapcsolatban: nemsokkal azután, hogy ezt megtudtam, a kedvemtől csúnya üzenetet kaptam, hogy nem akar többé látni, ne is menjek vissza hozzá földesre... Vétkeztem, megcsaltam 3szor mióta együtt vagyunk és kiderült... mind... nem tudom kitől és hogyan, vagy miért. Megtudta. Magyarázatot kért, beismertem. Ő kérdezett, én válaszoltam. Végig zokogtam, az első mondattól kezdve. Éreztem, hogy ha most nem vallok be mindent, hiába kímélem meg a fájdalomtól, tudja majd, hogy hazudok. Többé nem teszem - ígértem magamnak és neki. Miután már mindent megbeszéltünk ő dühösen magamra hagyott a konyhában. A sírástól erőtlenül roskadtam össze a pult előtt a kőre. Zsepkendőkkel a kezemben markoltam a mellkasom, hogy kitépjem a szívem... Nem érdemlem meg őt... Mit tettem? - Kérdeztem magamtól... A válasz persze egyértelmű és kegyetlen volt... Valahol a belsőmben hallottam magam: Nézd mit tettél, elveszíted az életedet... az egyetlent, aki számított valaha is. Gyűlöltem magam, a pultot kezdtem ököllel püfölni, de nem volt erőm tizenegynéhány ütésnél többet tenni... kifogytam minden erőmből... már sírni sem tudtam... egyszerűen csak folytak a könnyeim és zihálva vettem a levegőt, hangos zokogás már nem volt..... és ő kijött: Gyere kicsim - szedett fel a kőről és magához szorított - Bemegyünk és megbeszéljük. Fel akart venni a két karjába, én mondtam ne... bemegyek egyedül. A szobába érve lezuhantam az ágyra és próbáltam nyugodni. Ő viszont berakta Ossian-tól a Hűség című számot ... célzás volt, igen. Újra zokogni kezdtem. Kb. a szám feléig csak nézte, hogy záporoznak a könnyeim és kapkodom zihálva a levegőt, aztán odasietett mellém, magához ölelt és azt kérdezte: mostmár tudod mennyit ér a hűség, a becsület? Én erre: igen, bocsáss meg könyörgöm, nem tudok élni nélküled... meghalok, ha nem lehetsz az enyém... - azt mondtam neki, bár fenyegetésnek tűnhet, ő tudta hogy nem az... ha másnap hazaküld én elbúcsúzok anyáméktól, fogom az irataimat, írok egy cetlit, amin az áll: nem a sofőr volt a hibás és kimegyek a főútra elüttetni magam az első autóval, ami arra jár. Komolyan gondoltam... Sokáig csak feküdtünk ott összefonódva. Aztán ő mondta, hogy bocsássak meg neki... én abbahagytam a sírást és kérdeztem miért? Az mondta ezért... és megcsókolt, símogatni kezdett... és szeretkezés lett a vége. Azt mondta, nem tudja még mit akar... de ha ez az utolsó , akkor adjuk meg a módját. Hát emlékezetes lett... semmi extra nem volt, ami eddig ne lett volna... de más volt... Erre szokták mondani, hogy a békülőszex mindennél jobb?! Mert nekem tényleg olyan volt, és neki is. Aztán azt mondta aludjunk egyet és reggel megmondja, hogy hazaküld-e vagy ad nekem még egy utolsó esélyt. Reggel felébresztett az óra. Kérdeztem tőle miután kinyomta, hogy meg tud-e bocsájtani. Azt mondta egyenlőre nem... elkeseredtem... de ő folytatta a mondatát: nem tud megbocsájtani ... még, de ad egy esélyt... egy utolsót és gyökeresen változtassunk mindketten a kapcsolatunkon. Így is lesz.

Talán most szerencsém volt, a szerelme erősebb volt a büszkeségénél, amin én ejtettem a legnagyobb csorbát, de azt tudom, hogy közrejátszott egy apróság :)

Amikor ugyanis a kedvesem már elaludt én felkeltem és végrehajtottam egy szerelmi varázslatot: a 3 gyertya, név és szándék a papíron... tudjátok... Kelet felé néz az ablak, lekuporodtam a földre takaróban, meggyújtottam a három lila gyertyát... elégettem a széndékot tartalmazó papírt (erre azt írtam, hogy bocsásson meg és éljünk boldogan majd gyerekekkel meg minden... amíg meg nem halunk), amin a neve volt azt összetépkedtem. Egyberaktam őket és miközben kiötöttem az ablakon elmondtam az igézetet: Kérlek istenek, segítsetek szívem lakatjának törésében. Segítsetek hogy sikerüljön.... hátborzongató volt, hogy mikor az igézetet mondtam és közben hullott ki a sok papírfecni és az elégetett papír maradványai a tálkából hirtelen szél kerekedett és elfújta azokat...Nagyon megijedtem... becsuktam az ablakot. Eloltottam a gyertyákat, becsuktam a fekete A5-ös noteszemet, amibe a varázsigét írtam piros filccel...elpakoltam, fogtam a takarót és bebújtam a kedvesem mellé az ágyba. Fura búgást hallottam sokáig, olyan volt, mintha bent a szobából valami lenne...de nem tudom most sem mi volt... Minden esetre elaludtam. És reggel szorongtam, vajon használt-e a varázslatom...ÉS IGEN :) Bár tudom, nem érdemlem meg, de megbocsájtott a szerelmem és nem hagy el. Megfogadtam többé nem nézek másra és ma rá fogom beszélni, hogy hajtsunk végre egy "lelkek egyesítése" varázslatot... bár ő nem hisz az ilyesmiben, én majd helyette is hiszek. Lehet, hogy eddig nem, de ezek után hűséges leszek és megteszek mindent, hogy mindörökre együtt maradjunk.

Szeretem, már rájöttem: Ő AZ IGAZI és az életem árán is megtartom ŐT!